Önfejlesztés

Az a benyomásunk alakult ki munkánk és tanulmányaink során, hogy az egyes ember számára egyik alapvető és legfőbb lehetőségként az önfejlesztés adódik, céljai elérésének és problémái megoldásának eszközéül. Függetlenül attól, hogy céljai pusztán önmaga jobbításának körében, esetleg egészségügyi problémáktól való megszabadulás terén, vagy akár valamilyen szélsőségesen negatív élethelyzet túlélése kapcsán értelmezhetők.

Minden körülmények között és mindannyiunknak rendelkezésére áll önmagunk formálása. A formálás azonban szinte végtelen irányban és módon történhet. Gyakran van szükség arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból, így ilyen irányú fejlődésre van szükségünk. Míg máskor úgy érezzük inkább, hogy a környezetünket vagy életünk más tényezőit viseljük el nehezen. Utóbbi esetekben például teherbírásunk, nyugalmunk, és stabilitásunk lehet a formálás célja. Tehát nagyon különböző élmények, állapotok mentén jelent megoldást önmagunk jobbítása, és semmiképp nem jelent eltúlzott alkalmazkodást. Csupán emberi lehetőségeink következetes és elkötelezett felszabadítását, illetve megvalósítását. Tevékenységünkkel e szellemiség szolgálatára törekszünk.

Az önfejlesztés következő területein állunk az Ön rendelkezésére:
önismeret, pszichológiai tanácsadás és terápia, relaxációs és meditációs módszerek, életvezetési tanácsadás, indulati nehézségek és konfliktus kezelés.

Kérjük ismertesse meg velünk kérdéseit, szándékait, problémáját, hogy segíthessünk..

© Minden jog fenntartva.

Kratéria Kft.